Felhasználó név Jelszó

Elfelejtettem a jelszót

REGISZTRÁCIÓ

 Emlékezz rám

vissza

…na és az evés? /2/
2010.06.29., 09:25


Ébredés után egy órán belül egyél valamit – szól a jó tanács –, nos ezt már csak azért sem mulasztom el, mert a citromos víztől igencsak megéhezik az ember. Vagyis jöjjön a kása! Ha valaki azt mondja nekem pár évvel ezelőtt, hogy minden áldott reggel örömmel fogom enni a zabkását, biztos kinevetem. Évtizedeken át későn reggeliztem, csak úgy 11 óra felé, valamit, összevissza. Szalámis zsemlét, túrós batyut, kakaós csigát. Szerencsém van, hogy a gyomrom egészségesen túlélte…
zabkása gyümölccselSzóval a zabkása. Egy életmódtáborban ettem ilyet először. Az első nap húztam a számat, a másodikon – mivel ez volt „a” reggeli –, kezdtem vele megbarátkozni. A lényeg, hogy megszerettem, azóta nem kívánok mást reggelire. Nagy előnye, hogy nagy mennyiségű energiát ad, ami ráadásul igen lassan bomlik le belőle. Ha 11-kor eszel egy kis gyümölcsöt, éhségérzet nélkül kibírod ebédig.
Az én kásáim a következőképpen készülnek. Kb. 2 dl víz vagy ugyanennyi tej, egy evőkanál lenmag őrlemény – (igen nagy az Omega-3 tartalma) – 1 evőkanál mazsola, 3 evőkanál zabpehely. Nyolc-tíz percig főzöm, ez lehet kevesebb is, de én szétfőve szeretem. Amikor kész, teszek bele friss gyümölcsöt, szórok rá pattogatott amarant magot. Ha csak vízben főtt, teszek rá 2-3 evőkanál finom joghurtot is. És nekiesek…
A zabpehely óriási előnye, hogy természetesen édeskés, nem kell hozzá cukor, pláne ha gyümölcs is van benne. Lehet keverni a zabpelyhet más pehellyel, vagy kuszkusszal, esetleg kölessel. Nagyon finom a tiszta köleskása is.  Lehet gazdagítani tehéntúróval, így már közelít egy főételhez.
A kása után rögvest jön a kávé. Ez nem annyira egészséges szokás, de valami bűnre nekem is szükségem van… Viszont nem cukrozom, és tejjel iszom. A második kávém ebéd után, már csak az illúziót szolgálja, azt ugyanis koffeinmentesből főzöm.
De előbb nézzük az ebédet. Húst nem eszem kb. két éve – erről kettővel ezelőtti bejegyzésben írtam –,  levest is ritkán, bár szeretem, de magamnak lusta vagyok kétfélét főzni. Egy tipikus ebédem így néz ki: párolt zöldségek – bármilyen –pirított tofuval, vagy ráolvasztott sajttal és teljes őrlésű kenyér pirítva. Babból, lencséből saláta, balzsamecetes öntettel, sajtos pirítóssal. Túrós, káposztás, diós tészta teljes kiőrlésű tésztából. Sajtos tészta sok friss paradicsommal keverve. Burgonya héjában főzve, zöldségraguval megtöltve és megsütve, sajttal megszórva. Barna rizs vörös lencsével, vagy zöldségekkel összefőzve, sült vagy füstölt tofuval.
Kevés olívaolajat használok a főzéshez, salátához, a margarint, vajat, egyéb kennivalókat elhagytam. Már nem is hiányoznak.
Délután egy joghurt, kefír 2-3 szelet Wasa kenyérrel, vagy Korpovittal, jófajta barna kenyérrel, és még gyümölcs.
Vacsorára két főtt tojás sok zöldséggel, kefírrel salátának elkészítve, pirított barna kenyérrel, vagy bioboltban kapható padlizsánkrémes pirítóssal.
Finom szilvalekváros pirítós teával, néha tejjel. Olívaolajas fokhagymás sült paradicsom barna kenyérrel. És ha még mindig ennék valamit, megint gyümölcs. Gyakran csinálok sült almát, így sokkal édesebbnek tűnik, fahéjjal különlegesen finom.  Ha éjjel felébredek, és nehezen megy az elalvás, kényeztetem magam egy pohár meleg mézes tejjel…
egészséges táplálkozásÖsszegezve: egyszemélyes háztartásom egyszerű és puritán. Egyszerűen, egészségesen és ízletesen – ezek a vezérelvek. Persze ha összejön a család, jobban megadjuk a módját. Igaz, felnőtt gyerekeim – nálam sokkal fiatalabb korban – elindultak a reformok útján, azaz nagyjából ugyanazokat az ételeket eszik, mint én. Az unokám pedig már eleve a zöldségekben gazdag ételekhez szokik hozzá, neki ez lesz a „finom”. Néhanapján elmegyünk különleges éttermekbe – valódi kulináris élvezetekért.
De az alapelv a fontos: az étkezés 90%-ban a test szükségleteit szolgálja a megfelelő egészséges táplálékkal, és csak 10%-ban élvezet. Nem mintha a fordított arányt nem élvezném én is, de tapasztalatból tudom, hogy ennek túlsúly és betegség az ára.

Hozzászólások (10)

1. ezpgkjfkq - nem regisztrált hozzászóló

2011-08-01 18:52:09

JNHxVB , [url=http://fqipmpkrtbbb.com/]fqipmpkrtbbb[/url], [link=http://abnfvfyopfcc.com/]abnfvfyopfcc[/link], http://nljiddesjpys.com/
2. oiovxlg - nem regisztrált hozzászóló

2011-07-31 15:00:52

iELfNp wftdigtpjttx
3. dhopbmej - nem regisztrált hozzászóló

2011-07-30 16:16:36

VYkaBO , [url=http://unbsbmwzyvcf.com/]unbsbmwzyvcf[/url], [link=http://gskslstupjca.com/]gskslstupjca[/link], http://cbbbuzaoaxip.com/
4. jnspeg - nem regisztrált hozzászóló

2011-07-30 12:33:43

3gDi6i ghlfudtkldjo
5. Hetty - nem regisztrált hozzászóló

2011-07-29 17:01:06

Thanks guys, I just about lost it lokoing for this.
6. nzfsadxmpr - nem regisztrált hozzászóló

2011-07-22 17:35:09

F9RygT , [url=http://tiqjkucuyvsj.com/]tiqjkucuyvsj[/url], [link=http://cgxfbtkbvpjb.com/]cgxfbtkbvpjb[/link], http://atpitvjnrdxf.com/
7. honcdajej - nem regisztrált hozzászóló

2011-07-22 11:58:08

G889TN hnbyckbctcdi
8. eaoakhzwwjw - nem regisztrált hozzászóló

2011-07-19 19:44:18

3Ngid6 , [url=http://lvzjunwozany.com/]lvzjunwozany[/url], [link=http://weiuvmoilxpt.com/]weiuvmoilxpt[/link], http://egtyhzoazhsl.com/
9. jmqvfsyr - nem regisztrált hozzászóló

2011-07-19 12:35:09

6ME9jS pebgpkyizckq
10. Tayten - nem regisztrált hozzászóló

2011-07-18 20:56:09

Wow! Great tihknnig! JK
Név:

Megjegyzés:


Kérem írja be a képen látható szöveget:






Rólam

Hatvanéves nagymama vagyok, aki szaporodó kisebb-nagyobb testi nyavalyáit megtapasztalva néhány éve úgy döntött, hogy a panaszkodáson túl, tesz is valamit az egészségéért.

...
Archívum
Címke felhő