Túl vagyok az összes vizsgálaton, de még innen az eredmény- vagy ítélet(?)hirdetésen. Az orvosi vizsgálatok után megírtam étkezési naplómat, és kitöltöttem a pszichodiagnosztikai kérdőíveket. Az előbbi azzal szembesített, hogy a valóságban bizony többet eszem, mint gondoltam. Az utóbbi rákényszerített, hogy szokásaimról, indulataimról, hangulataimról gondolkodjak – a szembenézés néha vicces, néha kicsit kellemetlen volt, de közben sokat tanultam.
A következő látogatásomkor a Quintess Clubban egy nagyon lelkiismeretes gyógytornász, Toldi Judit majd egy órán át tesztelte és mérte testem működését, izmaim erejét, ízületeim hajlékonyságát. Utána 15 percet keményen tekertem a szívem terhelhetőségét mérő kerékpáron. Jutalmul finom hátmasszázst kaptam Páger Árpádtól.
Schmidt Judit dietetikus étkezési szokásaim apró részleteire is rákérdezett – és nem volt könnyű mindent megválaszolni. Mert az evés gyakran nálam is csak úgy mellékesen történik, kapkodva, ötletszerűen. Remélem nemsokára erről is múlt időben beszélhetek…
A pár nap szünet, ami a vizsgálatok eredményét összegző beszélgetésig hátra van, jó lehetőség arra, hogy végiggondoljam, mit is szeretnék elérni tulajdonképpen életmódom átalakításával. Pusztán elkerülni a betegségeket…?
Ornish doki azt mondja, a komoly változáshoz általában nem elég, ha pusztán félünk a betegségtől. Kevés olyan dohányos van, aki ne tudná, hogy milyen szörnyűségeket okoz a cigaretta füstje. Mégis, a többség elhárítja, nem hallja meg a veszélyekre való figyelmeztetést. Ahhoz, hogy feladjuk egészségkárosító szokásainkat, jó dolgok, vidám, boldogító állapotok eljövetelében kell bíznunk.
„Ez a program arról szól, hogyan élvezd az életet, nem arról, hogyan kerüld el a halált. Hogyan kezeld a stresszes helyzeteket, és nem arról, hogyan kerüld el a stresszt. Hogyan éld meg az életet a maga teljességében, és nem arról, hogy elmenekülj az élettől. Hogyan törődj saját magaddal, és nem arról, hogy ezt másokra bízd. Testi szinten abban segít ez a program, hogy megnyisd a szívedet tápláló artériákat, erősebb és energikusabb legyél, elkerüljön a fájdalom. Érzelmileg abban segít, hogy megnyisd a szívedet mások felé és nagyobb boldogságot, szeretetet, több intimitást éljél át a kapcsolataidban. Spirituális szinten pedig abban segít, hogy megnyisd a szívedet a magasabb erők felé, és egyben meg is tapasztald ezeket, hogy felfedezd, megéld a belső békét.” ( Dean Ornish programja a szívbetegségek visszafordítására 1990.)
Nyisd meg szíved!
2010.05.06., 14:20
Hatvanéves nagymama vagyok, aki szaporodó kisebb-nagyobb testi nyavalyáit megtapasztalva néhány éve úgy döntött, hogy a panaszkodáson túl, tesz is valamit az egészségéért.
...
Hozzászólások (18)
2011-09-08 15:33:16
2011-09-07 11:14:57
2011-09-06 18:32:42
2011-09-06 14:13:09
2011-09-05 14:57:37
2011-09-05 11:52:16
2011-09-05 06:36:01
2011-07-22 19:24:32
2011-07-22 18:02:53
2011-07-22 13:04:55